Hírek

30 éves a Gallus Csoport

gallus_csoport_30_eves_jubileum_hir
30 éves a Gallus Csoport

A 30 éves jubileumi évforduló alkalmából megrendezett ünnepségen a Gallus Csoport munkatársai és partnerei körében ünnepelt.

A három évtizedes fejlődés számokban mérve is jelentős. Munkavállalóink száma 100 főről 1100 főre emelkedett. Megbízható munkájuknak köszönhetően a 30 év alatt több, mint 1 milliárd tojást raktunk be és 1,1 milliárd naposcsibét keltettünk ki. A mennyiségi és minőségi fejlődés
eredményeként ma már évente 100 ezer tonna takarmányt használunk fel, 84 millió húshibrid naposcsibét keltetünk ki és 15 millió brojler csirkét vágunk le, majd dolgozunk fel.

Ahogy Szabó Ákos ügyvezető igazgató a beszédében is kiemelte: „… ezek a számok is jól mutatják azt a dinamikus fejlődést, ami a kiemelkedő eredményekhez vezetett. Büszkék vagyunk rá, hogy a termelési tendenciánk alapján az első 3 vállalat között foglalunk helyet Kelet-Európában. A tavalyi belföldi csirkehús értékesítés volumene alapján pedig a második legnagyobb forgalmazóvá léptünk elő. Kitartó munkánk meghozta a gyümölcsét: már 15 éve elsők vagyunk a naposcsibe értékesítésben.”

A három évtized értékelése végén Szabó Ákos megköszönte munkatársai elhivatott csapatmunkáját. „Külön öröm számomra az általatok végzett csapatmunka, amely meggyőződésem, hogy a Gallus Csoport egyik meghatározó erősségévé válhat.” – mondta.

Published On: 2021. szeptember 5.