Laboratórium

//Laboratórium
Laboratórium 2018-02-26T22:21:55+00:00

A Gallus-csoport fennállása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a termékbiztonságnak. Ennek részeként saját vizsgálólaboratóriumot tart fenn, ezzel is garantálva a minőségi termékeket ügyfelei és partnerei számára valamint az állategészségügyi és jogszabályi előírásoknak való megfelelést az integrációban a takarmány előállítástól a baromfitenyésztés és tartás elsődleges termelési szakaszáig.

A laboratórium elsősorban a Gallus-csoporthoz tartozó telephelyek vizsgálati feladatait látja el. A feladatok nagyobb része előre megtervezett és munkaprogramokban rögzített, kisebb része pedig az időközben felmerülő igényekből adódó vizsgálatokból tevődik össze. Laboratóriumunk ezen felül külső megrendelőktől is elfogad megbízást.

Akkreditált vizsgálatok

Célunk, hogy a laboratórium tevékenységi területén belül az akkreditált vizsgálatok magas színvonalúak, a szakmai gyakorlatnak megfelelőek legyenek a vevői igények maximális kiszolgálása érdekében. Laboratóriumunk ezért rendszeresen részt vesz akkreditált vizsgálati területeinek megfelelő Élelmiszerlánc jártassági körvizsgálatokban és Laboratóriumok közötti összehasonlító vizsgálatokban. Ezeken- a külső fél által végzett ellenőrzéseken – kívül saját, belső jártassági ellenőrzéseket is végzünk havi rendszerességgel.

A Laboratórium története

A Laboratórium 1999. május 11-én a Gallus Kft. gazdasági állategészségügyi laboratóriumaként kezdte meg működését a gazdaság főállatorvosának vezetésével és egy fő laboránssal. A Gallus Kft. dinamikus fejlődésével párhuzamosan fejlődött a Laboratórium is. Ennek eredményeként 2008 júliusában a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóság kijelölte a szalmonellózis elleni védekezéshez kapcsolódó vizsgálatok elvégzésére.
2009. év második felétől – a jelentős tárgyi- és személyi fejlesztések, valamint a minőségirányítási rendszer kiépítését követően – nyilvános állategészségügyi szolgáltató laboratóriumként folytatta tevékenységét.
A laboratórium minőségirányítási rendszerét a Nemzeti Akkreditáló Testület 2009. december 09.-től az akkreditált státusz odaítélésével, NAT-1-1618/2009 számú vizsgálólaboratóriumként ismerte el.
A Laboratórium a szalmonella-fajok kimutatására irányuló vizsgálataiban elért jártassága és meglévő engedélyei alapján- 2010. április 12 –én megkapta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságától a kijelölést a szalmonella “O” csoporttipizálás elvégzésére is, ezáltal a baromfi szalmonella-mentesítéséhez kapcsolódó vizsgálatok teljes körűen elvégezhetővé váltak.

A Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető Kft. Mikrobiológiai Laboratóriuma az alábbi területeken végzi tevékenységét:

  • a baromfitenyésztés és tartás elsődleges termelési szakaszának állategészségügyi és környezeti mintái: alom, bélsár, csizma-zoknitampon, szállítódobozok bélésanyaga, por, tampon, naposbaromfi szervek, befulladt tojás minták Salmonella sp. jelenlétére irányuló vizsgálata
  • élelmiszeripari környezet higiéniai és gyártástechnológiai higiéniai minták /tampon/ mikrobiológiai vizsgálata
  • hasított brojlerbaromfi nyakbőr Salmonella sp. jelenlétére irányuló vizsgálata
  • takarmányok, takarmány-alapanyagok Salmonella sp. jelenlétére irányuló vizsgálata

A laboratórium – mint akkreditált vizsgálólaboratórium- biztosítja, hogy a vevői saját kérésükre meggyőződhessenek arról, hogy az őt érintő vizsgálatok valóban az akkreditált irányítási rendszer előírásai szerint történnek.

Megrendelő Partnerünk előzetes időpont egyeztetés után, a laboratóriumvezető engedélyével- megfelelő kíséret biztosítása, valamint a laboratóriumban érvényes munka- tűz- és balesetvédelmi előírások betartása mellett – a laboratóriumba beléphet és a saját mintáira vonatkozóan a vizsgálato(ka)t végignézheti, illetőleg az őt érintő vizsgálati dokumentumokba, feljegyzésekbe betekinthet, oly módon, hogy a bizalmas ügykezelés a többi vevő vonatkozásában ne sérüljön.

Vevőink számára lehetővé tesszük, hogy a laboratóriumban működtetett minőségirányítási rendszert a Minőségirányítási Kézikönyv áttekintésével megismerjék.

Laboratóriumi látogatásra előzetes időpont egyeztetéssel jelentkezhet itt.

Hétfőtől – péntekig 0:00-24:00
Szombat – vasárnap: előzetes egyeztetés szerint
(A laboratórium postán érkezett mintákat is elfogad, amennyiben a minta minősége vizsgálatra alkalmas.)

Amennyiben szeretné megrendelni szolgáltatásainkat, kérjük töltse ki Megrendelőlapunkat.

A Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft. Mikrobiológiai Laboratóriuma vizsgálati díjai
Érvényes: 2018.02.01-től visszavonásig
(áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák)
Akkreditált rendszerben végzett vizsgálatok díjtételei:
Élelmiszerek, takarmányok, takarmány alapanyagok, elsődleges termelési szakasz környezeti mintái
Vizsgálat Szalmonellafajok kimutatása
Vizsgálat azonosítója MSZ EN ISO 6579:2006 (visszavont szabvány), MSZ EN ISO 6579-1:2017
Vizsgálati díj (akkreditált) 3 000 Ft
Szalmonellózis elleni védekezéssel kapcsolatos kloaka tampon, csizmatampon/környezeti minta, bélsár, befulladt tojás, por és tisztasági tampon, illetve meconiumos bélésanyag, baromfi szervek
Vizsgálat Szalmonellafajok kimutatása
Vizsgálat azonosítója MSZ EN ISO 6579:2002/A1:2007 (visszavont szabvány), MSZ EN ISO 6579-1:2017
Vizsgálati díj (akkreditált) 6 300 Ft
Élelmiszeripari környezet higiéniai és gyártástechnológiai higiéniai mintái
Vizsgálat Mikroorganizmusok számának meghatározása telepszámlálással
Vizsgálat azonosítója MSZ EN ISO 4833-1:2014
Vizsgálati díj (akkreditált)  2 000 Ft
Vizsgálat Szalmonellafajok kimutatása
Vizsgálat azonosítója MSZ EN ISO 6579:2006 (visszavont szabvány), MSZ EN ISO 6579-1:2017
Vizsgálati díj (akkreditált) 3 000 Ft
Vizsgálat Enterobaktériumok számának meghatározása telepszálálással
Vizsgálat azonosítója MSZ ISO 21528-2:2007 (visszavont szabvány), MSZ EN ISO 21528-2:2017
Vizsgálati díj (akkreditált) 2 000 Ft
Nyers hús
Vizsgálat Campylobacter spp. számának meghatározása telepszámlálással
Vizsgálat azonosítója ISO/TS 10272-2:2006 (visszavont szabvány), MSZ EN ISO 10272-2:2017
Vizsgálati díj 6 000 Ft
Salmonella törzsek
Vizsgálat Salmonella Enteritidis és Salmonella Typhimurium jelenlétének kizárása
Vizsgálat azonosítója MSZ EN ISO 6579-1:2017
Vizsgálati díj 3 500 Ft
Nem akkreditált vizsgálatok díjtételei:
Állati eredetű élelmiszerek
Vizsgálat ß-glükuronidáz-pozitív Escherichia coli számának meghatározása telepszámlálással
Vizsgálat azonosítója MSZ ISO 16649-2:2005
Vizsgálati díj 1 500 Ft
Állati eredetű élelmiszerek
Vizsgálat Mikroorganizmusok számlálása, telepszámlálás 30 0C-on
Vizsgálat azonosítója MSZ ISO 4833-1:2014
Vizsgálati díj 1 500 Ft
Állati eredetű élelmiszerek
Vizsgálat Enterobaktériumok számának meghatározása telepszámlálással
Vizsgálat azonosítója MSZ ISO 21528-2:2007
Vizsgálati díj 1 500 Ft
Baromfivér/baromfi szérum
Vizsgálat Ellenanyag szint mérése ELISA teszttel
IBD, IBV, NDV, ART, REO, AE, CAV, MG,MS, EDS, AI, ILT, FAV1, BLS
Vizsgálat azonosítója Alkalmazott kit gyártói teszt leírása
Vizsgálati díj 2 100 Ft (paraméterenként)
Takarmányok
Vizsgálat Micotoxin tartalom meghatározás ELISA teszttel
Aflatoxin, T-2, F-2, DON
Vizsgálat azonosítója Alkalmazott kit gyártói teszt leírása
Vizsgálati díj 5 500 Ft (paraméterenként)
Vevői megelégedettség mérésére szolgáló kérdőív

Az adatszolgáltatás önkéntes, a vevőre vonatkozó adatok kitöltése nem kötelező. A kitöltött kérdőív információit kizárólag a mikrobiológiai laboratóriumunk minőségirányítási rendszerének fejlesztéséhez használjuk fel.

Értékelés:
Kérjük, értékelje, mennyire elégedett szolgáltatásaink színvonalával az alábbiak szerint:
Nagyon elégedett, Elégedett, Közepesen elégedett, Elégedetlen, illetve bármilyen egyéb észrevétel, megjegyzés, mellyel szolgáltatásunk színvonalát javíthatjuk

Elérhetőség
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Ügyintézés
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Mintavétel
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Munkatársaink segítőkészsége
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Vállalási határidő
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Határidők betartása
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Szolgáltatásunk színvonala
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen

Reklamációk, észrevételek kezelése
Nagyon elégedettElégedettKözepesen elégedettElégedetlen