Egyre gyakrabban készítek a sült húsok, mint pl. most a csirkecomb, és máj mellé köretnek sült zöldségeket. Egyszerűen a tepsiben lévő, előzőleg befűszerezett combok köré pakoltam a zöldségeket, és már mehetett is a sütőbe… Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak, már csak szép pirosra kellett sütni, és már tálalhattam is. A zöldségek összeválogatása pedig már csak ízlés dolga, én most éppen sárgarépát, zellert, lila hagymát, krumplit, és sütőtököt helyeztem a combok mellé.

Hozzávalók:
4 db csirkecomb
4 db csirkemáj
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
1 tk őrölt bazsalikom
1 kk kakukkfű
1,5 dl olaj (v. zsír)
1 dl víz

A combokat ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, és hagyjuk kicsit állni hogy az ízek jól átjárják.

Egy nagyobb tepsibe öntsük bele az olajat (v. az olvasztott zsírt) a vizet, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett csirkecombokat, majd pakoljuk köré az előkészített zöldségeket.

Hozzávalók a zöldségekhez:
2 db krumpli
2 db sárgarépa
2 db lila hagyma
egy kisebb zeller
20 dkg sütőtök

őrölt fehérbors
1 kk ételízesítő

A zöldségeket pucoljuk meg, ízlés szerint daraboljuk fel, majd enyhén sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és forgassuk alaposan össze. Ezután pakoljuk a tepsiben lévő hús köré, majd egy alufóliával fedjük le a tepsit. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd egy óra alatt pároljuk puhára a húst és a zöldségeket. Ezután vegyük le a fóliát, helyezzük a tepsibe az előzőleg sóval, őrölt borssal, és majorannával megszórt csirkemájat, majd tegyük vissza a sütőbe, és addig süssük míg a csirkecomb szép pirosra sül. Ezalatt az idő alatt a máj, és a zöldségek is elkészülnek.

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkecombot, helyezzük mellé a csirkemájat, és a sült zöldségeket, majd úgy tálaljuk.

Forrás: Gizi receptjei