Mivel a fagyasztóban mindig lapul egy-két csomag csirkecomb, így olyan ebéden gondolkodtam, melyet abból készítek majd. Első gondolatom pl. tejfölös csirkepaprikás volt, majd gyorsan el is vetettem. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen sült csirkecomb. Így aztán még az este befűszereztem, majd ma irány a sütő… A puhára párolódott húst ezután alaposan megkentem mézzel, melyet előtt megbolondítottam egy kis chilivel, hogy kissé pikáns legyen majd az elkészült hús. Köretnek krumplipürét készítettem, majd azzal tálaltam a pikánsan csípős, ropogós bőrű combokat.

Hozzávalók:
6 db csirkecomb
2-3 ek méz
pár csepp chili

őrölt bors
szerecsendió
majoránna
4 ek zsír
1 dl fehérbor

A combot mossuk meg, majd törüljük szárazra. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg a fűszerekkel, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek kellően átjárják (én előző este befűszereztem, majd a hűtőbe várakozott sütésig).

Egy tepsit kenjünk ki a zsírral, öntsük bele a bort, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett combokat, majd fóliával fedjük le. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 45 percig.

A mézet keverjük össze a chilivel, majd vegyük ki a sütőből a combokat, és alaposan kenjük be vele a húst (ha túl sok lé lenne a hús alatt, akkor öntsünk le belőle). Helyezzük vissza a sütőbe, (de már ne takarjuk le!!!) majd süssük szép pirosra, ropogósra a combokat. Sütés közben locsoljuk meg a mézes szafttal, és úgy süssük tovább.

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, de illik hozzá pl. a rizs, sült krumpli…

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra, ropogósra sült combokat, majd kanalazzuk mellé a krumplipürét, és úgy kínáljuk. A hús pikánsan csípős, a bőre pedig finom ropogósra sül a méztől.

Forrás: Gizi receptjei