Hétvége lévén, és mivel gyönyörűen süt a nap, én pedig nem szerettem volna órákat a konyhában tölteni, így egy igen egyszerűen, a sütőben elkészíthető csirkemellre esett a választásom. A fűszeres krémsajttal alaposan megkent hús mellé került még a tepsibe felkockázott cukkini (ez lehet sárga vagy éppen zöld) és vékonyan felszeletelt lila hagyma is, majd irány a sütő. Mivel a csirkemellnek és a zöldségeknek sem kell hosszabb időt a sütőben tölteni, így röpke egy óra alatt el is készült az ebéd. Ameddig a hús sült, elkészült a köretként feltálalt krumplipüré is, de ízlés szerint készíthetünk rizst is, vagy éppen kínálhatunk mellé egy-egy szelet friss kenyeret.

Hozzávalók:
2 db A mi csirkénk csirkemellfilé
25 dkg mascarpone (v. krémsajt)
1 ek dijoni magos mustár
1 db zsenge cukkini (sárga v. zöld)
2 db lila hagyma
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
1 tk kakukkfű
só (ízlés szerint)
0,5 dl fehérbor (v. víz)
2 ek sertészsír (v. étolaj)

A csirkemellet enyhén sózzuk be, és tegyük félre.

A cukkinit ízlés szerint daraboljuk fel, a lila hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel. A mascarponéhoz adjuk hozzá a mustárt, az apróra vágott kakukkfüvet és petrezselyemzöldet, egy teáskanál sót, majd keverjük alaposan össze. Ezután vastagon kenjük rá a csirkemellre a fűszeres krémsajtot (Én előző este előkészítettem a húst, majd sütésig a hűtőbe tettem).

A tepsit kenjük ki a zsírral, majd helyezzük bele a fűszeres-krémsajtos csirkemelleket. Ezután rakjuk köré a feldarabolt cukkinit, és a felszeletelt lila hagymát, öntsük alá a bort, majd fedjük le alufóliával (bor helyett vizet is önthetünk alá). Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 40-45 percig.

Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak vegyük le a fóliát, tegyük vissza a sütőbe, és süssük még 10-15 percig, hogy egy kis szít kapjon a hús is, és a zöldségek is.

Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét csináltam mellé, de ízlés szerint tálalhatjuk rizzsel, esetleg egy szelet friss kenyérrel…

Forrás: Gizi receptjei