Nagy kedvenc nálunk a fasírt, melyet régen bő olajban sütöttem készre. Olyankor persze több olajat magába szívott sütés közben a hús, és a lakásban sütés után még hosszú ideig olajszag terjengett. Így aztán gondoltam kipróbálom a sütőben készre sütni, és nem is bántam meg, mert a fasírt szépen átsült, a lakásban sincs olajszag, és nem igényel még túlzott odafigyelést sem, mivel a sütő végzi a dolgát. Sütés közben egyszer át is fordíthatjuk, de én ettől eltekintek, mert a légkeveréses sütőben szép egyenletesen megsül a fasírt. Ízlés szerint készíthetünk kisebb húsgolyókat, vagy éppen nagyobb pogácsákat is. A kisebb golyókat akár muffin formában is készre süthetjük. Tálaláskor én krumplipürével és uborkával kínáltam, de pl. főzelék mellé is jól illik.

Hozzávalók:
60 dkg darált hús (csirkemell)
2 db zsemle
1 db vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 db tojás

1 tk ételízesítő
szerecsendió (el is hagyható)
őrölt bors
zsemlemorzsa a forgatáshoz
3-4 ek olaj a sütéshez

A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe, majd amikor már jól megszívták magukat, alaposan nyomkodjuk ki mielőtt a húshoz adnánk.
A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a fokhagymát pedig nyomjuk át a fokhagymaprésen.

Egy tálba tegyük bele a darált húst, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, a préselt fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és egy csipet szerecsendióval, majd dolgozzuk nagyjából össze. Ezután adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, kezdjük el alaposan összegyúrni, közben pedig adjuk hozzá az egész tojásokat is. Ezután nedves kézzel formázzunk közepes húspogácsákat, majd forgassuk bele a zsemlemorzsába.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután helyezzük rá a húspogácsákat, majd mindegyiket spricceljük meg egy kevés olajjal. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 60 perc alatt süssük szép pirosra. Sütés közben ízlés szerint egyszer át is fordíthatjuk, de nem szükséges, mert az alja is szépen megpirul sütés közben. (én légkeverésnél 160 fokon, 60 percig sütöttem)

Ameddig a fasírt sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam. Tálaláskor a szép pirosra sült fasírtot kínálhatjuk krumplipürével, főzelék mellé feltétként, esetleg friss kenyérrel, péksüteménnyel.

Forrás: Gizi receptjei