Hírek

Búcsúzunk

Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, a Gallus-cégcsoport alapítója és ügyvezetője, Szabó István 2019. december 20-án, életének 72. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt. Távozásával óriási űrt hagy maga után.

1991 óta irányította a Gallus Kft.-t, melyet az elmúlt közel 30 évben egy több mint 1 100 főt foglalkoztató, teljes integrációban működő cégcsoporttá, a térség egyik legnagyobb munkaadójává fejlesztett.

Örömmel töltötte el, hogy tudását és munkáját fokozatosan és folyamatosan adhatta át a következő generációknak, ő is hasonlóan támogató környezetben kezdte meg a pályafutását. Büszke volt cégcsoportja folyamatos fejlődését lehetővé tevő kiváló szakembereire, a közösen elért eredményekre és az általa megálmodott, sikeresen működő magyar családi vállalkozásra. Tudta, hogy nagyon nehéz ma Magyarországon egy ekkora létszámú kiváló csapatot kialakítani, emellett szerencsésnek tartotta magát, hogy – ahogy ő fogalmazott: „némi többlettapasztalattal rendelkező vezetőként” – egy ilyen fiatal és rendkívüli társaságot segíthetett a munkájában.

Magával ragadó egyénisége, empátiája, szakma iránti szeretete és felkészültsége mindig hiányozni fog. Gazdag életműve, alázata és a tisztességes munka értékébe vetett töretlen hite példaként áll előttünk.

Szabó Ákos, Szabó Péter

Published On: 2019. december 20.